Tizenegyedik fejezet

Szeptember 17, Kedd

zene 

Mivel tegnap úgymond leégett a fél osztályunk berendezése, ezért a mai és a holnapi napot kiadták nekünk. A közösségi oldalból, vagyis a Facebookon, az osztály csoportból megtudtam, hogy Bálint és Tomi igazgatói figyelmeztetést kaptak, és ez még a jobbik eset. A fizika tanárt is meghúzkodták, miszerint, nem szabadott volna bent hagynia felnőtt felügyelete nélkül a veszélyes gáztartalmú üvegcsét. Mivel nem kellett korán kelnem, ezért egész nap lustultam az ágyban. Na jó, igazából próbáltam elfelejteni a tegnapi napot, halálra voltam rémülve. Az sem segített, hogy folyamatosan innom kellett, és állandóan éreztem még mindig a füst szagot. A pihenésem közben, a lányokkal pedig konferencia beszélgetésben cseverésztem.
- Marci nagyon hősies volt tegnap - közölte szárazon Zoé. Nem értem, hogy miért pikkel, amikor én nem tehetek arról, hogy Marci segített.
- Ne kezd -néztem bele a kamerába.
- De igaza van -helyeselt Lola. -Annyira édes volt -vigyorgott.
- Amúgy utána néztem -fészkelődött ültében Zoé izgatottan. - Marci nem jár Kittivel -vette elő a hatalmas vigyorát.
- Ezt majd akkor hiszem el, ha Ő mondja. Amúgy sem tartozik nekem magyarázattal, mert nincs semmi közünk egymáshoz -oltottam le őket, mielőtt elkezdtek volna kombinálni.
- Még -vigyorogtak mindhárman.
- Reménytelenek vagytok -nyögtem fel lefáradva.
- Csinálni kellene valamit -szólalt meg Linda egy idő után. - Halálra unom magam!
- Én elvagyok -húztam magamra a takarót, és jól bevackoltam magamat.
- Mert egy lusta disznó vagy -vihogott Zoé saját viccén.
- Bagoly mondja verébnek -vágtam vissza.
- Tényleg menjünk már el valahova -szólt bele a veszekedésünkbe Lola.
- Gyertek át, és eldöntjük -mondtam nekik a takaró alól.
- Te mondtad - nyomták ki mindannyian a beszélgetést. Nem telt bele 10 percbe, de már az ajtómat döngették, hogy engedjem be őket. Belebújtam apu egyik papucsába és lecsoszogtam a lépcsőn az elnyűtt pizsamámban.
- Engedjél már be! -kiabálta Zoé az ajtót verve.
- Nesze, be vagy engedve- tártam ki előttük az ajtót.
A lányok teljesen elkényelmesedtek a lakásba, Zoé valami kajáért kotorászott, Linda a gépemen a blogját szerkesztette, -amiről nem is tudtam-, Lola pedig valami filmet keresett.
- Most azért jöttetek, hogy nálunk élősködjetek vagy kitaláljuk hova menjünk?- néztem rájuk kérdőn.
- Menjünk csavarogni a városba -vetette fel Lola felnézve a laptopomból.
- Felőlem, csak hadd szedjem össze magamat -vontam vállat, majd szinte belemásztam a szekrénybe.
- Jó, szólok a fiúknak -lépett oda Linda mellé Zoé, hogy fellépjen Facebookra.
- Minek? -kérdeztem értetlenül.
- Há' mert miért ne -adta meg az értelmes választ és elkezdett pötyögni. - Jó a randi lerendezve -állt fel a gép elől pár perc múlva, majd rám nézett. - Te még mindig itt vagy? Takarodj öltözni!
- Kösz, én is téged -vágtam be egy fejet, majd elmentem átöltözni a fürdőbe. Miközben kihúztam a szememet, hallottam, hogy Zoé megtalálta a 4.1-es hangfalamat és maxra tekerte. Jó nem azt mondom, hogy a szomszédok nem szokták még meg a hangos zenét általam, de azért én nem rock zenéket bömböltetek. Nem kis különbség van az RnB és a Rock között.- Mehetünk -léptem ki az ajtón.
- Mi? Nem hallom -próbálta túlkiabálni a zenét Lola.
- Mehetünk -ismételtem meg magam hangosabban, de addigra Zoé lehúzta a hangerőt. - Bazdmeg -néztem rá. -Istenem, legalább valami normális számot tennél be és nem hörgést - fogtam a fejemet, mert még néha azért megsajdult a fejem a tegnapi nap miatt. Hagytam egy üzenetet a hűtőn anyuéknak és bezártam a bejárati ajtót. A fiúk már a kapunk előtt vártak minket.
- Most már azt is tudom, hogy hol laksz -kezdett el ördögien nevetni Dani.
- Én már eddig is tudtam -kotyogott közbe Marci.
- Honnan? -néztem rá furcsán.
- Kukkollak -kacsintott rám, mire én amolyan "te nem vagy normális, és nem is leszel az fejjel" odébb álltam.
Elindultunk körülnézni a városba, hátha találunk valami érdekeset, ami lefoglal 9 retardált tinédzsert, meg engem. Félúton Tominak eszébe jutott, hogy az anyukája megkérte, vegyen paradicsomot, ezért 10 fiatal gyerek kóválygott a piacon az öreg nénik között.
Persze a fiúk próbálták ezt is elhülyéskedni, és abba fogadtak, hogy Balázs nem mer odamenni egy nénihez beszélgetni.
- Hülye vagy? Kihívás elfogadva -rántott vállat, majd odament egy 70 éves nénihez, aki épp a szatyrába pakolászott. -Csókolom mamikám, már azt hittem itt hagytál, gyere segítek -kapta ki a kezéből a szatyrokat, és indult volna el, ha a néni a retiküljével nem csapta volna szájba. - Na, de mama, miért kellett ezt csinálni? Ezt molesztálásnak hívják -fogta a száját. Marci és Dani már az ötlet felvetésekor szakadt, mi meg amolyan, áh, úgy se meri. Egy darabig sokkolva figyeltük az eseményeket, aztán mi is sírtunk. Szó szerint folytak a könnyeink.
- Te szemtelen gyerek, mit hiszel magadról, hogy idejössz és el kobzod a szatyraimat? -kiabálta a néni magán kívül.
- Csak segíteni akartam, mama -mondta Balázs még mindig a száját fogva.- Különben is, mi volt abba a táskába, hogy ilyet csapott, tégla? -motyogta sziszegve.
- Csak a bukszám, édes fiam -válaszolta a mami.
- Még a 80-es évekből visszamaradott ruszkibukszája, édes mammer'? - hagyta ott Balázs, de a néni még utánadobott egy almát a szemtelenségéért.
- Ingyen alma -vetődött oda Zoé, majd miután felkapta az almát, megtörölgette a pólójába és beleharapott jóízűen.
- Nem ám az én állkapcsomat raknád vissza, hisz apád orvos, nem, ingyen alma -háborgott Balázs.
- Ne sírjon a szád, adok rá puszit -nyammogott az almán Zoé.
- Tényleg? -fordult oda meglepődve Balázs.
- Elhitted -vigyorgott Zoé. - Amúgy majd az OTP-s Emeséd visszarakja -mondta, majd fütyörészve odajött hozzánk és újra útnak indultunk. Végül is a parkban kötöttünk ki, leültünk a zöld pázsitra, vettünk rágcsálnivalót, kólát, meg minden "egészséges" dolgot és a fiúk kitalálták, hogy felelsz vagy merszezzünk.
- Most komolyan, nem lejárt már ez a játék?- feküdt ki a fűbe Atis.
- Elütjük vele az időt -nézett körbe Tomi és közben a kezét dörzsölte össze, kicsit félelmetes látványt nyújtott. - Előre szólok mindenkinek benne kell lennie!
- De azért csak okosan - szólt rá Balázs figyelmeztetően.
- Ki kezdi? -kérdezte Tomi füle mellett elengedve a figyelmeztetést.
- Én -csapta össze a kezét mellettem Zoé. - Szóval - nézett körbe rajtunk, majd a szeme megállapodott Balázson. - Felelsz vagy mersz?
- Felelek -mondta, de azt hiszem Zoé nem erre a válaszra számított.
- Hát jó, akkor egy kérdés, lefeküdtetek már Emesével?
- Le -bólintott komoran. Valószínűleg viszont Balázs nem erre a kérdésre számított. Zoé reakciója csak egy bólintás volt, majd elszórakoztatta magát. Vagyis csak a szokásos..
- Lola felelsz vagy mersz? -kérdezte Balázs mosolyogva, amikor a lány felé mutatott a Sprite-os üveg.
- Merek -villantott egy magabiztos mosolyt.
- Látod ott azt nyílt teret, ahol az emberek sétálnak? -mutatott jobbra Balázs. Mindenki arra kapta a fejét, mire Lola bólogatni kezdett. - Na, sétálgass te is, és egyszer csak állj meg, majd kiabáld el magad, hogy keményen szeretem.
- Csak ennyi? -állt fel Lola, majd miután leporolta magát, elindult a tér felé. Meglepetten néztünk utána, nem számított arra egyikünk sem, hogy belemegy. Mosolyogva sétálgatott, majd elkiabálta magát, ahogy Balázs mondta neki. A vicc az egészben igazából az volt, hogy egy öreg bácsi visszakiabált neki:
- Keményen a pogácsa se jó! - itt már mindenkinek folyt a könnye, Lola pedig kissé vörös arccal jött vissza hozzánk.
- Tomi felelsz vagy mersz? -kérdezte Lola.
- Felelek.
- Mi az, amire a leginkább kíváncsi vagy, mióta elkezdődött a suli?
- Hm... ez egyszerű! Arra, hogy Zoé mennyire lehet hajlékony az ágyba -mondta röhögve, és lepacsizott Bálinttal, Zoé pedig félrenyelte a kóláját. - Erre csak én vagyok kíváncsi? - nézett körbe. A fiúk nevettek, Balázs viszont az ujjait tördelte, mi pedig csak ráztuk a fejünket rosszallóan. - Hát jó, szóval, - pörgette meg az üveget, majd miután a haverjára esett a választás, lenyelve a chipsét a szájából, felé fordult: - akkor Bálint, felelsz vagy mersz?-kérdezte, mire a válasz 'merek' volt. - Smárold le Flórát -vigyorgott rá Tomi idétlenül. Mielőtt még reagálni tudtam volna a dolgokra, Bálint odahajolt hozzám és megcsókolt. Váratlanul ért, de visszacsókoltam. A dolog nem tarthatott tovább fél percnél. Bálint győzedelmes vigyorral húzódott el tőlem, de én csak annyit észleltem a külvilágból, hogy Marci felrángatja a pólójánál fogva Bálintot. Mindenki egyenként ugrott fel, és állt közéjük.
- Ezt rohadtul nem kellett volna megcsinálnod -lökte el magától Marci, miután Balázs próbált hatni a fejére. A lányok beleegyezően bólintottak, sőt, még Dani és Atis is helyeselt, csak a két kocka nem:
- Most miért?! Ez csak játék, nem értem miért kell felkapni a vizet -tárta szét a karjait Tomi a haverját védve.
- Kérlek, ezen most rohadtul ne vesszünk össze - szóltam közbe. -Megtörtént, játék volt, nem lesz folytatás. Lehetőleg, inkább ezt a játékot most függesszük fel -álltam közöttük, majd felváltva hol az egyik srácra, hol a másikra néztem. Helyeselve bólintottak, majd inkább elvonultunk mekizni, mert már mindenki kezdett kajás lenni. Most Linda és Dani ment el rendelni, míg Balázs Marci mellett maradt, nem akarta, hogy neki ugorjon a Hajdú srácnak. Elég kellemetlen helyzet volt, ahogy velük szemben ültem, és éreztem, hogy mindegyik engem bámul. - Oké, elegem van, Lőrincze, te most jössz velem! -ragadtam meg a karját a megszeppent srácnak, nem foglalkozva azzal, hogy több emberen húzom át. - Nem értem miért féltékenykedsz, amikor rohadtul nincs semmi közöd hozzám -csattantam föl.
- Szerintem meg rohadtul lehetne hozzád közöm, ha nem játszanád a remete csajt -vágta a fejemhez, mire én hápogva néztem rá.
- És pont ezért nem lesz hozzám közöd. Tudod, először javíts a modorodon, utána esetleg. Nem mindenkinek jön be a flegma, és bunkó stílus, csak úgy szólok. Nem vagy menő ezzel -hagytam ott dühösen, majd visszasietve a többiekhez felkaptam a dzsekimet, és se szó se beszéd nélkül ott hagytam csapot papot. Ehhez nem volt semmi joga. Szinte futva tettem meg az utat hazáig, hogy összepakolhassak, és pár hét kihagyás után elmehessek órára. Oda, ahol kitudom adni a haragomat. Ahol kitudom fejezni magamat, és nem ítélnek el.