2013. május 12., vasárnap

Tizedik fejezet

Szeptember 16, Hétfő

Úgy éreztem magam hétfő reggel, mint aki egy nagyon durva buli után kelt fel. Szó szerint másnaposnak éreztem magamat, holott nem ittam semmi alkoholt a hétvégén. Tökéletesen alakítottam volna a Nyomorultak című filmben, vagy Oscar díjat kaptam volna az alakításomért, mint a Körben levő Samara, ahogy kimászik a tv-ből, csak én éppen az ágyból másztam ki. Nem volt otthon senki, így nyugodtan tudtam készülődni, vagyis akartam volna, ha Zoé nem dönt úgy, hogy beront a házunkba, hajnalok hajnalán. Komolyan, úgy csinál, mintha már régen itt lakna.
- Neked is jó reggelt -köptem a mosogatóba a kakaómat ijedtembe. Nem tudom ki mit kezdene azzal a helyzettel, hogy a barátnőd csak úgy szimplán bejön a házadba, te meg halálra rémülsz, mert úgy tudod, hogy egyedül vagy otthon. Nos, igen, én majdnem szívinfarktust kaptam. Szerintem el kellene dugnom máshova a pótkulcsot.
- Bocs, hogy így iderontok, de kiakadtam -ült le az ebédlő asztalhoz.
- Mi a baj? -ültem le vele szembe, majd magam alá húztam a lábaimat.
- Összejött a dinoszauruszkórból visszamaradott Emesével -pufogott.
- Az ki és ki jött vele össze? -kérdeztem értetlenül.
- 9a és a Balázs - morogta kelletlenül.
- És ez téged miért is zavar?- kérdeztem felhúzott szemöldökkel. Arra vártam, hogy végre Zoé elszólja magát, és bevallja, bejön neki a srác.
- Csak mi az hogy a csajnak van palija, nekem meg nincs?! -vett egy kanállal a müzlimből. Összeszűkített szemekkel néztem, ahogy kanalazgatja a reggelimet.
- Most komolyan, reggel 6-kor átjössz háborogni, hogy valami Emese összejött a Balázzsal és neked az a legnagyobb porblémád, hogy nincs palid. Nem csalódtam - veregettem hátba. - És az az én reggelim -vettem ki a kezéből a müzlis tálamat. - Ha éhes vagy, már szerintem tudod hol a hűtő -mutattam a hátam mögé. Zoé mintha otthon lenne, elővett egy másik tálat a szekrényből, kivette a tejet a hűtőből, majd neki állt enni. Ez a csaj hihetetlen, én mondom. Míg én felöltöztem, és kisminkeltem magamat, addig Zoé elfoglalta magát a laptopommal. - Te, amúgy Balázs és az a csaj hogyan jöttek össze, ha egész hétvégén velünk volt?- kiabáltam ki a fürdőből, miközben a szempillámat spiráloztam.
- Ez egy igen jó kérdés, úgy néz ki, nem pazarolta az idejét pihenésre amikor hazaértünk, de ne aggódj, kiderítem mi folyik itt Gyöngyösön - morogta miközben a közösségi portálokat bújta.
- Még mindig Debrecenbe vagyunk, de nem baj, már értem miért állsz bukásra föciből -szedtem össze a könyveimet, majd bepakoltam a táskámba. 
- Az a tanár hibája, nem tehetek róla, hogy Bécset Pécsnek láttam -védekezett.
- Igen, én is ezt mondanám -vettem a vállamra a táskám - Na menjünk -nyomtam ki a laptopom.
A sulihoz érve nem lepődtem meg az álmos arcokon, mindenkin látszott az, ami rajtam is.
- Igaz, meg akartam kérdezni, te hogy hogy nem vagy álmos?- néztem Zoéra.
- Hozzá vagyok már szokva ehhez, sokszor kelek korán és van, hogy nem alszok annyit az edzés miatt és ez is közrejátszik -mutatta fel a kóláját.
Ki gondolta volna, persze csak Ő pörgött ezerrel. A társaságunkhoz legkésőbb Atis csatlakozott és úgy bicegett hozzánk egy mankóval, meg persze begipszelt lábbal.
- Mi a jó istent csináltál haver? - kérdezte Tomi.
- Vasárnap eltörtem a lábam, mint látod -lóbálta meg a szóban forgó testrészét.
- Hogyan? -röhögött fel Balázs.
- Hazaértem és ahogy cipekedtem fel a lépcsőn, visszaborultam a táskám meg fulloson ráesett a lábamra -vont vállat.
- Uh -szólalt meg Lola.
- Ne aggódj, attól, hogy a lábam egy kicsit nem működik, a többi testrészem ép és egészséges -kacsintott rá Atis.
- Ja, csak azért mondtam, mert elfelejtettem, hogy otthon hagytam a matek füzetem -nézett rá felhúzott szemöldökkel. 
- Ok -vonta meg a vállát Atis nem törődően.
Az első óra azzal telt, hogy Kövesdi kiosztott minket, amiért nem olvastuk el a kötelezőt. Aztán a téma valahogy Atis eltört lábára terelődött, majd arra, hogy a mai fiatalok milyen szeleburdiak. Persze nagy ívbe tett rá mindenki, mit magyaráz. Matekon, Horváth röpdogát íratott és megnézte a házikat. Lola kapott egy egyest, mert ugye szegény otthon hagyta. Pech. A szünetbe mindenki csendben evett, majd halk ajtónyikorgásra lettünk figyelmesek. Emese, mint megtudtam, Balázs barátnője tipegett be a rózsaszín topánkájába és a szemérmetlenül kicsi miniszoknyájába. Nem fagy be a valaga vajon reggelente?
- Ki rendelt repedtsarkút? -kiáltott fel Linda zsemlével a szájába.
- Ő Balázs barátnője -súgtam neki oda.
- Upsz -mondta elvörösödve, de Dani azért értékelte a poénját. Zoéval az élen.
- Bazsi délután mit csinálsz? -hajolt át a srác padján közzé téve ezzel a push up melltartóját.
- Nem tudom, mit akarsz csinálni? -nézett fel a telefonjából a lányra.
- Nem akarsz este átjönni?-kérdezte végig húzva a srác mellkasán a mutatóujját. A hányinger kerülgetett. Zoé a kérdés hallatán, ami éppen a szájába volt, kiköpte a padunk mellé.
- Szerintem is mindenki előtt kell megbeszélni azt, hogy milyen pózokba akarjátok csinálni az este -törölgette meg a száját a pulcsija ujjába.
- Miről beszélsz? -kérdezte nyávogva Emese.
- Semmiről -hagyta rá Zoé
- Mi van? -kérdeztem az arcomat tanulmányozó Marcitól. Eléggé elgondolkodó fejet vágott.
- Csak gondolkodom, hogy alapjáraton van ennyire hulla fejed vagy csak ma -nézett rám komolyan fejjel.
- Hallod, takarodj -hagytam ott megsértődve. Bunkó!
Kémián tovább mentünk az anyaggal, bár Ida elég rendesen szeret minket, hogy szépen fogalmazzak, szívatni . Következő órán lazán egy dolgozattal kezdünk, és talán még le is feleltet pár ember. Igen, kedves Ida, mi is szeretjük magát!
Angolon és infón nem történt semmi izgalmas, próbáltam figyelmen kívül hagyni Marci folytonos pisszegéseit, miszerint ne haragudjak rá, nem akart megsérteni. Késő bánat, eb gondolat!
Azt hittem, hogy ennél unalmasabb, és rosszabb napom már nem lehet. Tévedtem. A fizika előtti szünetben nyugodtan üldögéltem a szokásos helyemen és lapozgattam az órai vázlatomat,  amikor a tanár berontott egy hatalmas tobozzal. Egyből mindenki kíváncsian fordult arra.
- Órán kísérletezünk. NE ismétlem NE nyúljatok hozzá -szólt rá a kíváncsi tekintetekre, majd távozott a teremből.
- Mi van benne? -ugrott oda Bálint. Ki más..
- Uh, gyufa meg valami üveg -forgatta a kezébe az üvegcsét Tomi, mintha értene hozzá.
- Azt mondta a tanár, hogy ne nyúljunk hozzá -néztem rájuk unottan. Mintha nem is a gimiben, hanem az óvodában lennénk...
- Jól van, ne legyél ennyire begyöpösödött Frankenstein -mondta Marci, mire én grimaszolva bemutattam neki. Ekkora bunkóval még életemben nem találkoztam.
- Nem nézek ki ennyire rosszul, nem?-fordultam a lányok felé megerősítésképp.
- Öööö -makogtak zavartan. - Az igazat vagy hazudjunk?
- Hazudjatok -válaszoltam szem forgatva. Így lehet az emberekben bízni.
- Nagyon jól nézel ki, sose voltál még ilyen.... elbűvölő -kereste a megfelelő szót Linda bólogatva. Legyintve visszafordultam, de pillanatokkal később, arra lettünk figyelmesek, hogy megszólalt a tűzjelző és hogy ég a függönyünk.
- Mit csináltatok ti idióták? -kiabálta Lola miközben hátra futott a terembe.
- Véletlen volt -mondta Bálint köhögve.
Az ofő befutott, de pont akkor, amikor kinyitotta az ajtót, a mellette levő parafatábla is begyulladt. Zoé persze örült, hogy szexi tűzoltók jönnek. Miért is csodálkozom el mindig ennek a lánynak a hülyeségein? A számhoz szorítva a kezemet, buktam le a sarokba. A köhögés rázott, hiszen a füst egyre nagyobb lett, alig lehetett kivenni az alakokat a teremben. Az ofő próbálta poroltóval visszatartani a tüzet, de az tovább terjedt. Könnyes szemmel ültem egyedül, arra várva, hogy vége legyen ennek a rémálomnak. Egyszer csak Marci fogta meg a kezem és a pulcsiját az arcomhoz szorította, amitől egy kicsit jobban lettem.
- Ne beszélj - ingatta a fejét, mintha tudtam volna arcomba szorított jó illatú pulcsijával.
- Kinyitom az ablakot -mondta Bálint, majd felpattant.
- Ne te állat, akkor még nagyobb láng lesz nem tanultál semmit? -kiáltott rá Zoé hisztérikusan.
- Szegény lánynak már vörös a feje -mondtam.
- Mondtam, ne beszélj -szólt rám Marci és jobban szorított magához, amikor a füst még nagyobb lett.
- Gyerekek, ne aggódjatok mindjárt jönnek a  tűzoltók -kiáltotta az ofő, mikor már Ő sem tudott semmit sem tenni. Linda és Lola a sarokban ültek a fiúkkal, Atist legyezték, mert már az ájulás szélén volt.
- Rosszul vagyok -mászott oda hozzánk Zoé.
- Ez a két barom -mondta Marci, én meg csak bólintottam, mert nem szabadott beszélnem. Eléggé forgott velem a világ, és a füsttől a szemem égni kezdett.
- Így nem fullad meg? -kérdezte Zoé engem nézve kétkedő pillantásokkal.
- Nem és nem is nyel annyi füstöt, mint te -nézett rá Marci.
- Ja, bocs, hogy nekem nincs saját bejáratú megmentőm -háborgott. Szinte csak ki kellett mondani, amikor a háta mögül valaki egy rongyot tett a szája elé. - Mi a... TE? -kérdezte kicsit kiakadva. Balázs csak a szemét megforgatva kúszott vissza a srácokhoz, akik még mindig Atis gipszével voltak elfoglalva. - Ez még is mit képzel? -háborgott.
- Ahelyett, hogy most hiszti rohamot kapnál, tedd azt a kibaszott rongyot a szád elé, mielőtt füstmérgezést kapnál! -szólt rá Marci mérgesen, mire Zoé morcosan bár, de teljesítette. - Jól vagy? -kérdezte tőlem aggódóan, amikor már annyira szédültem, hogy a fejem a vállára bicsaklott. Egy apró bólintásra tellett. - Mindjárt kivisznek minket nyugi -ölelt át szorosan, hogy ne érjen még több füst.
Mintha elbóbiskoltam volna, mert már csak arra riadtam fel, hogy valaki a kezében ki visz az épületből a friss levegőre. Bágyadt tekintettel néztem fel, de már csak az engem körül vevő mentősöket láttam. A számhoz raktak egy maszkot, amivel könnyebben ment minden és már nem szédültem annyira. Atis rosszabbul járt, Őt be is kellett szállítani. Jobban körül nézve az iskola területén, tűzoltók, rendőrök, mentősök, emberek hada vett körül minket. Sőt, még a kamerások is kint voltak. Úgy tűnik, ezt is felírhatjuk. A híres-neves 9.b történelmet írt. Hála a két idiótának, bekerültünk a TV-be. Az már más kérdés, hogy szinte mindannyiunk füstmérgezést kapott.

10 megjegyzés:

  1. nagyon jó lett . várom a kövit :)

    VálaszTörlés
  2. WOW imádom nagyon várom a kövit :) <3

    VálaszTörlés
  3. Marciiiii *----* :$. Minél hamarabb kövit!

    VálaszTörlés
  4. www.1d-hateorlove.blogspot.com díj nálam :)) és nagyon várom a kövit *-*

    VálaszTörlés
  5. Válaszok
    1. fent van, igyekszünk a kövivel <3
      *L és *Kate xx

      Törlés