2013. április 4., csütörtök

Negyedik fejezet

Szeptember 5-6, Csütörtök-Péntek
A csütörtöki nap igazából arról szólt, hogy megtudtuk, hogy milyen is az igazi gimnáziumi nap. Kezdve onnan, hogy reggel a srácok között ott állt Zoé is, fél nyolckor(!). Most először mentem oda én is, és értetlenül figyeltem, hogy mit keres ez a lány itt ilyen korán.
- Sziasztok -köszöntem, mire ők is intéztek felém egy köszönést.- Zoé megyünk a büfébe?-mutattam a suli felé.
-Várjatok! - kiáltott utánunk Dani. -Vegyetek nekem olyan cukrot, ami a számban pezseg -vigyorgott idétlenül, a srácok pedig kiröhögték.
A büfés néni már szinte törzsvendégként kezelt minket, a kólát és a sajtos rudat, a bismarckot már előre kikészítette nekünk, majd a kérésünkre hozzárakott egy pattogós cukorkát. Felmentünk a terembe, ami teljesen üres volt. Dani asztalára leraktam a cukrot, majd odamentem Zoé mellé és leültem a helyemre. Fejünket rázva élveztük a rádióból szóló Green Day - Kill the DJ című számot, közben pedig átnéztük a töri anyagot, mert tegnap Szász tanárnő felhívta a figyelmet a számonkérésre. Csengetés előtt estek be a többiek, Dani ahogy meglátta a pattogós cukrot, odajött hozzánk és megtisztelt minket azzal, hogy végig nézhettük, hogy fogyasztja el a kapott ajándékot. Szerintem így akarta meghálálni. Bár ne tette volna.
Szász miután lecsapta az asztalra a naplót, elkezdte lapozgatni, és egy két névnél hümmögött. Minden lapozásnál az osztály egy emberként rezdült össze, míg végül megállt a lapozásba és felnézett:
- Lőrincze Marcell jöjjön felelni - mondta, és Marci a középső padból felállt, majd kiment a táblához. - Számoljon be kérem a múlt órai anyagból - ült le a tanári asztalhoz, és megkereste a könyvben a tegnapi leadott anyag leckéjét. Marci zsebre tett kézzel állt, és az ablakon bámult kifele. Amikor nem szólalt meg, a tanár a fejét rázva felnézett rá: - Marcell, mit csinált előző órán?
- Nyitott szemmel aludtam, élvezetes volt - bólogatott mosolyogva, mire a mellettünk ülő Tomi és Bálint visítva elkezdtek röhögni. Én csak a fejemet fogtam. Ez rosszabb, mint az általános. Szász hunyorítva nézett rá, perceken múlott a kitörése.
- Remélem tisztába vagy vele, hogy nem az általános iskolában vagy már, és nem vagy vicces. Lehet a társaid szemében most az vagy, de örülj neki, hogy az egyesed mellé nem írok be egy szaktanári figyelmeztetést is -kiabált rá rángó szemekkel, mire Marci megvonta a vállát és komótosan visszasétált a helyére. - Mivel Lőrincze úr volt olyan lusta, és nem tanult, meghallgatunk még egy felelőt - mondta gúnyosan Marcira nézve, mire az elfeküdt a padján és szép szóval szart a tanárra. Jól kezdi a tanévet.. A tanár újra forgatta a lapokat, mire az osztály mocorogni kezdett. Senki sem akart felelni. - Kurucz Flóra -mondta ki a nevemet, mire levert a víz. A hajamba túrva próbáltam összerendezni a gondolataimat, és nem azzal foglalkozni, hogy mindenki engem bámul. A tanár várakozóan nézett rám, láttam rajta, hogy bármelyik pillanatban leüvöltheti rólam is a hajamat. Nagy levegőt vettem, majd visszaidéztem magamban a füzetes vázlatomat. Áldom az eget, amiért tegnap leültem és átnéztem! - Jó, ez egy hármas - bólogatott lenyugodva. Én is lenyugodtam, de azért egy jobb jegyre számítottam. De legalább túl voltam az első középiskolás felelésemen!
Az egész nap számonkéréssel telt. A tanárok tényleg nem üres ígéreteket tesznek, amit eddig vettünk felelés formájában számon kérték. Szünetben ismét lementünk az udvarra a fiúkhoz, és éppen Marci töri óra felelése volt a téma. Valahogy nem tudtam megérteni, hogy azon mi a menő, ha valaki meg se szólal felelés közben. Dani még mindig a pattogós cukrával volt elfoglalva, amiből Linda mindig elvett, így néha veszekedtek.
- Dani, én is kérhetek egy picit? -nyújtottam a kezemet szépen nézve rá, mire vigyorogva öntött bele a kezembe egy keveset. A nyelvemet egyszerre csípte és csiklandozta a cukor, kinyújtott nyelvekkel fordultam Zoé felé, de ahelyett Marcival találtam szembe magam. Furán nézett rám, de mosolygott rajtam. Égő fejjel fordultam vissza, soha nem égtem ekkorát.
Ofő órán Váradi elkérte a pénzt a jövő hétvégi gólyatáborra, és minden részletet elmondott róla. Marcit leszúrta a töri egyese miatt, ami Őt egyáltalán nem érdekelte.

***

Pénteken infoval kezdtünk, amin valami számolással szenvedett az osztály, németen Bálint mindig megismételte Hauzler mondatait, óra végére teljesen ki volt akadva az osztályra. Első héten kiakaszt mindenki mindenkit. Jó lesz ez az év. Föcin Pállfy kőzeteket hozott be, és amikor körbe adta az osztálynak, majd nem figyelt Atis és Tomi egyet-kettőt lenyúlt. Zoéval hátul röhögtünk, soha nem láttunk ekkora idiótákat. Éneken a tanár mindenkit megkért, hogy énekeljen neki, persze a fiúk ezt is elviccelték.
- Hosszú fekete haj, de sukár ez a csaj -óbégatott Bálint. Zoé folytatta ezt a gondolatmenetet:
- Aranyeső a szép kis házra, aranyeső a családomra, jaaaaaaaj, temerá - csettintgetett. Én csak röhögő, égő fejjel ültem mellette. 
- Látom ezek mennek - bólogatott nevetve a tanár, és mindenkinek beírt egy ötöst. Szerintem egy tehetségkutató műsort is simán megnyernének. :)
Hazafele zuhogott az eső, de ezt is kiélveztük. Tócsákat ugrottunk át, Zoé és Linda elkezdte énekelni Pitbull Rain over me című számát. Még az a szerencsénk, hogy kertvárosban vagyunk és nem a belvárosban. 
Délután elmentünk moziba, megnézni egy vígjátékot is, majd megbeszéltük, hogy holnap is bebuszozunk a belvárosba nézelődni.

6 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett! Nevettem rendesen! Csoda,, hogy a hugom a másik ágyon nem ébredt fel (telon vagyok) ! A zenéken besírtam! :'DD. Ez ÓRIÁSI!!!!! KöViT!

    Csók,
    Lara

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönjük szépen, örülünk, hogy megtudtunk nevettetni!:))
      Köszönjük xx
      *L & *Kate xx

      Törlés
  2. Nagyon tetszett az a rész is, a zene amúgy is nagy kedvencem, vicces részeket írtatok bele...szóval ügyesek vagytok ;) Hamar következőt!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjüüüüüüüüüüüüüük. :* xx
      *L & *Kate xx

      Törlés
  3. Nézz be hozzám díj vár!
    http://azeletegyhegymaszasdeakilatascsodas.blogspot.hu/

    VálaszTörlés